Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2020.10.31.
„Függesszék fel a személyes oktatást\" - petíció indult az iskolák bezárásáért
Kérjük Magyarország Kormányát, hogy sürgősen tegyen a tavaszihoz hasonló lépéseket a vírus oktatási intézményekben való terjedésének megfékezése érdekében! - olvasható abban az online petícióban, amit végzős gimnazisták indítottak. Az aláírók követelik, hogy függesszék fel a személyes oktatást a felsőoktatási intézményekben és középiskolákban, valamint az általános iskolák felső tagozatában, az alsósok számára pedig biztosítsanak megfelelő biztonságú oktatást, amennyiben számukra nem megfelelő a digitális tanrend.
(Forrás: eduline)
 
2020.10.31.
A tanárok tizede koronavírusos, az igazgató bezárná az iskolát, de erről ő nem dönthet
A tantestület tíz százaléka koronavírus-fertőzött egy fővárosi gimnáziumban, ez részben annak köszönhetően derült ki, hogy az iskola saját költségén szeptember óta szűri a diákságot és a tanárokat egyaránt. Az iskola igazgatója szerint az iskolát az őszi szünet végeztével még legalább egy hétig zárva kellene tartani, erre az időszakra digitális tanításra kért engedélyt az illetékes hatóságoktól, és arra készül, hogy ezután az összes dolgozót és gyereket (közel 600 főt) letesztelik, és csak negatív teszttel lehet majd visszatérni a gimnáziumba.
(Forrás: telex)
 
2020.10.31.
Egy újabb negatív magyar rekord a PISA adatok alapján
A magyar tizenötévesek a legkevésbé befogadók a bevándorlókkal szemben nemzetközi összevetésben – derül ki a 2018-as PISA vizsgálat globális kompetenciákat mérő kérdéseiből. Még a lengyel és szlovák diákok is jóval nyitottabbak nálunk. Ráadásul kortársaikhoz képest a magyar diákoknak sokkal kevesebb élő tapasztalata van a bevándorlókkal kapcsolatban. Ez a negatív attitűd nem véletlen, a PISA felmérés szerint a magyar gyerekek foglalkoznak a legkevesebbet a globális világ kihívásaival iskolai keretek között. És biztos rádobott a lapátra az is, hogy éppen a felmérést megelőző években zajlott itthon a kormány intenzív bevándorlás ellenes kampánya, ami úgy tűnik nem csak a felnőttekben, de a gyerekekben is nyomot hagyott.
(Forrás: Kölöknet)
 
2020.10.30.
Béres Cseppet kapnak a pedagógusok
Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány sokmillió embert veszélyeztető apokalipszis, amely váratlanul érte a világot. Hozzátette: ehhez kellett igazítani az élet minden területét, így az oktatást is. Emlékeztetett: tavasszal a kormány a maximális óvatosság elvét követve vezette be a digitális oktatást, és ehhez az ebben a formában eddig világszerte ismeretlen rendkívüli munkarendhez a magyar az iskolarendszer hihetetlenül gyorsan alkalmazkodott. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke a felajánlásról szólva közölte: 81 720 üveg Béres Cseppet ajándékoznak a Klebelsberg Központon keresztül az állami közoktatási intézmények pedagógusainak.
(Forrás: 24.hu)
 
2020.10.30.
Későn derült ki a koronavírus, két és fél órára helyezett karanténba egy gyereket a kormányhivatal
Nincs mese, vagy ez, vagy bezárjuk a sulikat. Azok a megoldások, amelyek eddig az iskolai védekezést jellemezték, mint például a szünetekben a tanteremben maradás már nem elégségesek. És légy szíves ne kezd el magyarázni, hogy miért nem lesz képes a felsős gyerek maszkot hordani az órákon, mert ha az enyémek ezt meg tudták ugrani, akkor más is képes lesz rá. Vagy bezárjuk a sulikat, vagy maszkban lesz ott mindenki, vagy szarunk az egész vírus kérdésre, ezek az eldöntendő kérdések és a tanulság is — fogalmaz Kunetz Zsombor.
(Forrás: Propeller)
 
2020.10.29.
Padláson, büfében, lépcsőkön is tartanak órákat az SZFE-sek
A padlástérben, a büfében, lépcsőkön és az aulában is tartanak órákat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen azóta, hogy két hete a hallgatók az egyetem több termének kulcsát magukhoz vették, és megtagadták Szarka Gábor kancellár utasítását, hogy hagyják el az egyetem épületeit és kollégiumait, mert előrehozták az őszi szünetet fertőtlenítés miatt.
(Forrás: telex)
 
2020.10.29.
A magyar iskolákat sem kímélik a digitális bűnözők
Összesen 27 magyar közoktatási intézmény, közel 2700 végpontjának statisztikái alapján az adatok azt tükrözik, hogy igen komoly veszélynek vannak kitéve az oktatási intézmények hálózatai is. Január és szeptember között ugyanis az intézményekhez tartozó összesen 510 gépen több mint 34000 olyan észlelést jelzett a Panda rendszere, amely mögött akár rosszindulatú támadás is húzódhatott. Ezek között adathalász próbálkozások, különböző hackereszközök és egyéb nemkívánatos programok is akadtak, de a leggyakoribb támadási kísérlet az volt, amikor a felhasználókat rosszindulatú programok URL-jére való kattintásra csábították.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2020.10.29.
Az egyetemistákat is kirendelték a koronavírus-tesztelésekhez
A Semmelweis Egyetem 120 orvos- és 40 fogorvostan hallgatóját is bevonják a koronavírus-tesztelésbe, áll egy szerdai rektori utasításban. E szerint az operatív törzs a mintavételi kapacitás bővítése érdekében a diákokat is bevonja a munkába. A 120 orvos hallgatónak (amiből 60 fő ötödéves, 60 fő hatodéves), valamint 40 fogorvos hallgatónak (amiből 20 fő negyedéves, 20 fő ötödéves) ez beleszámít a klinikai blokkgyakorlatba. A hallgatók ezidő alatt a tanulmányi kötelezettségek alól mentesülnek, a gyakorlatok pótlását egyenként kell biztosítani - áll az utasításban.
(Forrás: eduline)
 
2020.10.28.
Négy pontban arról, mire van szüksége a sajátos nevelési igényű tanulóknak a koronavírus idején
A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület több másik szervezettel együtt nyílt levélben fordult Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárhoz: közleményükben arra hívják fel a figyelmet, hogy mi mindenre van szüksége a sajátos nevelési igényű tanulóknak és családjaiknak ahhoz, hogy a koronavírus-járvány második hulláma alatt se sérüljön az oktatáshoz való joguk.
(Forrás: mérce)
 
2020.10.28.
A környező országok zárják az iskoláikat, de Magyarországnak egyelőre szeme se rebben
Egyre gyorsabban terjed a koronavírus Magyarországon, és a második hullám statisztikái is egyre súlyosabbak, így sok szülő azt találgatja, elrendel-e a kormány most is a tavaszihoz hasonló iskolabezárást, egyáltalán vissza kell-e mennie a gyerekeknek az osztálytermekbe az őszi szünet végén. A magyar kormány többször nyilvánvalóvá tette, hogy most, a vírus második hullámában minden korlátozó intézkedést igyekeznek elkerülni, így valószínűleg a digitális oktatásra való áttéréstől is húzódoznak, hiszen a dolgozó szülőknek ebben az esetben meg kellene oldani a gyerekfelügyeletet.
(Forrás: 444.hu)
 
2020.10.28.
Erre figyeljen, mielőtt kiengedi a gyereket az internetre
A koronavírus-járvány kitörése óta a gyerekek jóval több időt töltenek az interneten, mint azelőtt, különösen szünidőben. Míg az internet a karantén idején értékes mentőövnek bizonyult, amely lehetővé teszi az élet különböző tevékenységeinek folytatását, mostanra a fokozott online élet hatására a gyermekek biztonságának kérdése egyre nagyobb jelentőségű. Ennek apropóján a Kaspersky biztonsági cég szakemberei összefoglalták a szülők számára, milyen online veszélyek leselkedhetnek a gyermekekre, és hogyan segíthetnek nekik biztonságosan használni a világhálót.
(Forrás: 24.hu)
 
2020.10.28.
A világ 250 legjobb egyeteme között a Semmelweis
A Semmelweis Egyetem két tudományterületi listán szerepel: az orvos- és egészségtudományokban 87 helyezést javítva a 201-250. közötti intervallumba került, míg tavaly még csak a 301-400. hely közötti kategóriába volt. A másik három hazai orvosképző egyetem a 401-500. pozíció között található ezen a listán. Az élettudományok kategóriában 56 helyet lépett előre az intézmény, a 301-400. helyezés között szerepel. A kategóriában szereplő öt másik hazai egyetem a 401-500., 501-600., valamint a 601-800. közötti pozícióban található.
(Forrás: infostart)
 
2020.10.28.
Iskolák a frontvonalban: zajlik a fertőtlenítés, nem állnak át digitális tanrendre
Érdeklődtünk arról is, hogy miután egyre több országban (legutóbb például Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában, Szlovéniában) az iskolák teljes vagy részleges bezárása mellett döntöttek a járványhelyzet fokozódása miatt, Magyarországon is sor kerülhet-e hasonló intézkedésekre. Az Emmi azt közölte: nálunk nem cél a digitális tanrendre való átállás. Ezt egyrészt azzal indokolták, hogy a szülőknek fontos, hogy tudjanak munkába járni, másrészt a 0-18 korosztály aránya a fertőzöttek körében alacsony. Ennek némileg ellentmondott az országos tiszti főorvos az operatív törzs tegnapi tájékoztatóján. Müller Cecília arról beszélt, a korcsoportok között változás figyelhető meg, az elmúlt héten 641 16 évesnél fiatalabbnál találtak pozitív mintákat.
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.28.
Hogyan csökkenhetett a fertőzésveszély Németországban az iskolák újranyitása után?
Az iskolák újranyitása után kissé csökkent a koronavírus-fertőzés veszélye. Legalábbis Németországban, a bonni IZA munkagazdasági kutatóintézet szerint. A felmérés készítői maguk is meglepődtek az eredményen, hiszen több iskolai gócpont híre mást sugallt.. A számok azt mutatják, hogy az iskolakezdést követő harmadik hét végére tartományonként kissé lelassult a járvány terjedése.
(Forrás: hvg.hu)
 
2020.10.28.
Káoszba fulladt az állami informatikusképzés felvételije
Sok felvételre jogosult diák besokallt és visszamondta a jelentkezését a napokban induló képzési szakasz előtt, őket úgy próbálták visszacsalogatni az iskolák. Az „Újratervezés” névre keresztelt programot az első pillanattól kezdve az jellemezte, hogy kívülről nézve a folyamatos tervezés állapotában volt: nemhogy az elején nem lehetett tudni, mi lesz a végén, de a vége előtti utolsó lépésnél sem.
(Forrás: hvg.hu)
 
2020.10.27.
„Ne keresd a logikát!” – járványügyi védekezés egy magyar iskolában
Salgótarjáni diákok mesélték el lapunknak, milyen kaotikus helyzetet okozhat, ha felüti a fejét a koronavírus egy iskolában. A kormány az őszi szünettől vár megváltást, a szakszervezet szerint viszont számos európai országhoz hasonlóan itthon is digitális oktatásra lenne szükség a felsőbb évfolyamokon.
(Forrás: 24.hu)
 
2020.10.27.
Vidnyánszky a baloldal politikai kampánygyűlésének nevezte a pénteki tüntetést
Elbeszéltek egymás mellett a meghívottak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kialakult helyzetről rendezett európai parlamenti vitában. A kormány, illetve a kuratórium képviselője azt hangoztatta, hogy a modellváltás nem kevesebb, hanem több autonómiát biztosít a SZFE-nek, míg a túloldal kikényszerített és méltatlan átalakítást emlegetett, amely az intézményt megfosztja az önrendelkezésétől. Az eszmecseréhez hozzászóló baloldali és liberális képviselők osztották a tiltakozó tanárok és diákok álláspontját, egyedül az Európai Néppárt nevében szót kapott és a Fidesszel régóta szimpatizáló szlovén Milan Zver állt ki az Orbán-kormány mellett.
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.27.
Nyílt levél az SNI-s tanulók oktatásáról Maruzsa Zoltánnak
A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú egyesület nyílt levelet írt Maruzsa Zoltánnak azzal kapcsolatban, hogy mire van szüksége a sajátos nevelési igényű (SNI) diákoknak és családjaiknak, ahhoz, hogy a világjárvány ne okozzon gondot ezeknek a gyerekeknek az oktatásban.
(Forrás: eduline)
 
2020.10.27.
Meghalt koronavírusban egy újlipótvárosi iskola tanára
A Pedagógusok Szakszervezete a belső forrásból érkezett információt a hvg.hu-nak megerősítette: koronavírusban halt meg egy XIII. kerületi általános iskola tanára. Azóta a szakszervezet honlapjára is felkerült a hír. Már 4 áldozat az igazoltan COVID-19 következtében elhunyt kollégáink száma a PSZ-hez érkezett információk alapján.
(Forrás: eduline)
 
2020.10.25.
Milyen hatásai lehetnek a digitális és a normál oktatás váltakozásának? – az iskolapszichológus válaszol
Szerencsére vannak általános irányelvek, amelyek a változó körülményektől kevésbé függenek. Minden korosztálynak nagy az igénye a rendszerre, így a rendszer (órarend, világos követelmények és következetes számonkérés) kialakítása oktatási módtól függetlenül elsődleges szempont. A tanulási motiváció fenntartása szintén kritikus tényező, így a rendszeres visszajelzéseket és a személyes kapcsolódást az online térből sem szabad megspórolni. Ezek nemcsak a tanítás és tanulás hatékonyságát segítő elemek, hanem az iskolai életre való szocializációt, ezáltal a gyermekek iskoláról alkotott elgondolását is meghatározzák.
(Forrás: eduline)
 
2020.10.22.
Egyre nagyobb teret hódít a szórakoztatva tanítás az oktatásban
A digitális generációk tanulási stratégiái és ezzel párhuzamosan az eredményes oktatásuk új módszereket és a hagyományostól eltérő eszközöket igényel. Kutatási eredmények már feltárták, hogy a digitalizáció hatására a gyerekek idegrendszerének működése átalakul. Másképp gondolkodnak, másképp keresik és szintetizálják az információkat, aminek következtében más agyi területeik fejlődnek erősebben, mint szüleik esetében. Az eddigi vizsgálati eredmények szerint ez nem feltétlenül gond, ugyanakkor a digitális generációk hatékony oktatása új feladatok elé állítja a pedagógusokat és a társadalmat. A kihívásra adott válaszként hazánkban és a nemzetközi gyakorlatban egyre nagyobb teret hódít a „szórakoztatva tanulás”, azaz az edutainment módszere.
(Forrás: magyar nemzet)
 
2020.10.22.
Iskolaőrök bevetésen: általános iskolai verekedésbe kellett beavatkozni
A polgári általános iskolában 2020. október 21-én 12 óra körül arra lett figyelmes az iskolaőr, hogy két fiatal fiú összeverekedett az épület aulájában. Azonnal odasietett hozzájuk, szétválasztotta őket, majd értesítette a rendőröket. A verekedésben a két fiú könnyű sérüléseket szenvedett, az intézmény orvosa még a helyszínen ellátta őket. A Hajdúnánási Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 14 éves fiatalkorú fiúval szemben.
(Forrás: police.hu)
 
2020.10.22.
Ezek a legjobb egyházi iskolák: itt a 2021-es rangsor
Az egyházi gimnáziumok rangsorát az idén is a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium vezeti, a második helyet pedig az előző évhez hasonlóan szintén a budapesti Piarista Gimnázium foglalja el. Harmadik helyre azonban felkúszott egy gödöllői suli is. Újságárusoknál a HVG kiadványa az ország száz legjobb gimnáziumáról.
(Forrás: hvg.hu)
 
2020.10.19.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium előtt tüntetnek az SZFE hallgatói
Azért az ITM előtt tüntetnek, mert szerintük a kormánynak kellene feloldania az új kuratóriummal kialakult patthelyzetet, hiszen 2022. január 1-ig még a minisztériumnál vannak az alapítói jogok. „Teljesen egyértelmű a helyzet, a minisztériummal kellene leülni, és velük kellene újrakezdeni az egészet. Vissza kellene menni a nullára, és elkezdeni beszélgetni. A kuratóriummal sincs tárgyalnivaló” -mondta a 444-nek Németh Gábor, az SZFE oktatója.
(Forrás: 444.hu)
 
2020.10.19.
Olaszországban kötelezővé tennék a genderideológia oktatását
Olaszországban büntetnék azokat a szülőket, akik nem engednék el gyermekeiket az iskolákban tartott gender-programokra. Egy új törvényjavaslat értelmében még az is bűncselekmény lehet, ha valaki a hagyományos családmodell mellett érvel. A törvénytervezet ellen Rómában tüntettek.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2020.10.19.
Már zajlik az őszi érettségi
Az Oktatási Hivatal közlése szerint a tavasszal már bevált, szigorú járványügyi óvintézkedéseket alkalmazzák most is. A biztonsági ajánlás szerint a diákokat úgy kell ültetni, hogy tartható legyen a legalább másfél méteres védőtávolság, ezért egy teremben legfeljebb tíz tanuló tartózkodhat. Minden helyszínen megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt kell biztosítani, továbbá a vizsgázóknak ajánlott a maszk viselése. Az írásbeli dolgozatokat kiosztás, illetve javítás előtt is pihentetik, hogy ne fertőzzön a papír. A dolgozatokat kezelő pedagógusok, vizsgaszervezők védőkesztyűt kapnak.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2020.10.19.
Összeverték a szülők a kompolti rajztanárt, egy hétre bezárt az iskola
Az egész azzal kezdődött, hogy a rajztanár pénteken a kompolti iskolában lekevert egy hatalmasat a fiúnak, aki akkor is az arcán viselte a pofon nyomait, amikor összefutott az édesanyjával. Egy férfi családtagja az egyik helyi buszmegállóban nekiesett a pedagógusnak, és többször megütötte, annyira, hogy eltört az orrát. Utóbbi miatt a Füzesabonyi Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt folytat eljárás két kompolti lakos ellen. Az RTL Klubnak sikerült megszólaltatnia a diák édesanyját, aki elmesélte, hogy napközben a fia egyik osztálytársa hívta fel a rajztanári pofon hírével. Amikor a fia elé sietett, és meglátta rajta az ijedtségét az arcán vöröslő nyommal, elborult az agya. Állítása szerint a pedagógus csak annyit mondott neki, hogy a fia szemtelen volt.
(Forrás: index)
 
2020.10.19.
Megfeleződött a magántanulók száma
Magántanuló – vagyis egyéni munkarendben tanuló – most már csak az lehet, akinél hivatalos dokumentumokkal lehet igazolni, hogy erre szüksége van, például azért, mert sajátos nevelési igényű vagy tartós betegségben szenved. De akár hosszabb külföldi tartózkodás esetén is elfogadhatják a kérelmet. Ugyanakkor az OH szerint az nem elegendő érv, ha a szülők egyszerűen úgy gondolják, a gyereknek jobb otthon vagy egy kisebb tanulócsoportban, mint az iskolában. Ha az egyik vagy mindkét szülő pedagógus, már ők sem kérvényezhetik, hogy otthon taníthassák gyermeküket, ha annak nincs semmi más speciális indoka. Akkor sincs esély a kérelem elfogadására, ha egy állami iskola egyházi fenntartásba kerül, de a szülő azt szeretné, hogy gyermeke továbbra is világnézetileg semleges oktatásban részesüljön.
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.17.
\"Az óvoda mindig gócpont\"
Szinte lehetetlen kiszűrnünk a koronavírussal fertőzött gyerekeket, a tesztelésük pedig ritka eset, az én praxisomban sem volt még rá szükség. A szülő sem kéri, inkább otthon tartja a gyereket 10 napig, és három tünetmentes nap után teszt nélkül is visszaengedhetjük közösségbe” – magyarázza Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, aki maga is 32 éve praktizál. Ám ha a gyerekek nagyon ritkán betegednek is meg súlyosan a koronavírustól, könnyen megfertőzik egymást, ami lehet akármi, influenza, bárányhimlő vagy éppen a koronavírus is. „Az óvoda mindig gócpont, ahogy minden gyerekközösség az, bármilyen fertőzésről legyen szó.”
(Forrás: Magyar Narancs)
 
2020.10.17.
SZFE - Atrocitás nem történt, de a hallgatók elutasították a kiürítést
A hallgatók szerint Szarka Gábor újonnan kinevezett kancellár az épületek kiürítésére vonatkozó rendelkezését semmilyen indokkal nem támasztotta alá, nincs nyoma annak, hogy a döntés járványügyi szakértő bevonásával született volna. Úgy vélik, hogy ez az intézkedés a hallgatói véleménynyilvánítás elhallgattatására irányuló, politikai szándékot deklarál. A hallgatók szerint a kancellár visszaélésszerűen gyakorolja a hatásköröket: a fizetések jogellenes visszatartásával fenyegetett és az internetelérés szüneteltetéséről is döntött.
(Forrás: infostart)
 
2020.10.17.
Nagytakarítás lesz az iskolákban, a honvédséget is bevetik
Fontos, hogy az iskolákban a szünet alatt kerüljön sor ismételten egy alapos nagytakarításra, fertőtlenítésre, az október hónapra a közelmúltban kiszállított fertőtlenítőszerek ezt a célt is szolgálják – olvasható abban a lapunk birtokába jutott levélben, amit a napokban Kásler Miklós emberi erőforrás minisztertől kaphattak kézhez az iskolaigazgatók. A levél arra nem tér ki, pontosan kiknek kell a fertőtlenítő nagytakarítást elvégezniük az október 23-ától november 1-jéig tartó őszi szünetben, de mivel több intézményben sincs megfelelő számú takarítószemélyzet, feltételezhető, hogy a pedagógusoknak is be kell segíteniük. Néhány helyen azonban extra segítséget is kaphatnak: azokban az iskolákban, ahol „visszatérő jelleggel kellett járványügyi intézkedéseket foganatosítani”, a Magyar Honvédséget is bevonják a munkába – ígéri a miniszter.
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.17.
Orbán Viktor hálaadó istentiszteleten mondta el, minek kell nevelni a gyerekeket
Amikor az állam forrást ad egy egyházi intézmény építésére vagy fenntartására, akkor a pénzt a legjobb helyre teszi - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Budapest XXII. kerületében lévő Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium új középiskolai épületének átadása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten. „Minden egyes forintnak a sokszorosát kapja vissza az egész magyarság oktatásban, nevelésben, kultúrában, családok, elesettek, szegények, öregek, betegek gondozásában vagy éppen nemzetépítésben, határon túli magyar közösségek megsegítésében. Sok-sok területen, ahol az egyház és az állam ma egymás munkatársai” - fogalmazott az egyházi intézmények állami támogatásáról a kormányfő.
(Forrás: hvg.hu)
 
2020.10.16.
A gyermekek online szexuális zaklatására figyelmeztetnek civil szervezetek
A Nemzeti Társaság a Gyermekekkel Szembeni Kegyetlenkedés Megelőzésére nevű brit szervezet saját felmérésére hivatkozva állítja azt, hogy 2019-ben a gyermekek online megkörnyékezése megháromszorozódott, minden ötödik áldozat 12 éven aluli volt. A Missing Children nevű európai ernyőszervezet azt tette hozzá, hogy ez a magatartás az esetek jelentős részében valamiféle szexuális kizsákmányoláshoz vezet, ami a gyermekek otthonról történő elmenekülésének egyik fő kiváltó oka. Évente összesen mintegy 250 ezer eltűnt gyermeket regisztrálnak Európában.
(Forrás: hvg)
 
2020.10.16.
Két top 10 a top 100-ból – megjelent a HVG idei gimnáziumi rangsora
Az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziuma végzett a rangsor első helyén, megismételve tavalyelőtti teljesítményét. A sokszoros – például a tavalyi – győztes budapesti Fazekas Gimnázium ezúttal harmadik lett, a második helyen az elmúlt két évben egyaránt \"bronzérmes\" budapesti Eötvös Gimnázium végzett, amely a Radnótival szoros küzdelmet vívott, jóval megelőzve a Fazekast.
(Forrás: hvg.hu)
 
2020.10.16.
A VÍRUS „ŐSZI KISÖPRŐDÉSE” ÉS A MUNKA MEGTAGADÁSA
A vírus nem fog „kisöprődni” az intézményekből az őszi szünetben. Ennek igen prózai okai vannak. Az egyik, hogy a fertőzöttség a legritkább esetben tűnik el valakinek a szervezetéből egy hét alatt. A másik – és még megdöbbentőbb, hogy ezzel Maruzsa nem számol –, hogy az EMMI felügyelete alá tartozó intézményrendszer jó része nem is lesz zárva az őszi szünetben: az óvodák nyitva maradnak. A kormány kezében továbbra is egy sor olyan eszköz van, amivel még talán lehetne tenni a vírus terjedése ellen.
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
 
2020.10.15.
Fortyog a pszichológus szakma, támad a kormányoldal
Pszichológus hallgatók százai is csatlakoztak azokhoz a – már végzett és praktizáló – pszichológusokhoz, akik közös állásfoglalásban álltak ki a kisebbségekkel foglalkozó Meseország mindenkié meseantológia mellett, tiltakozva a kötetet ért támadások ellen – tudta meg a Hírklikk. Ők egy külön aláírási listán csatlakoztak az állásfoglaláshoz. A kötet körüli harc nem látszik csillapodni: a kormánypárti média a mesekönyv ellen fellépő Bagdy Emőke mellett folytat kampányt, megragadva az alkalmat egy adag liberálisozásra. A mellette indított petícióhoz ellenőrizetlenül lehet csatlakozni.
(Forrás: hírklikk)
 
2020.10.15.
Tanárok kerültek az intenzívre, de a hatóságok nem tesznek semmit
Ez egy orosz rulett, bárki bármit mond – mondta lapnak Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az iskolákban tapasztaltakról. Ahogy a korábbi cikkünkben idézett történetek mutatják, szerte az országból érkeznek jelzések, hogy miután koronavírusos esetre derül fény egy iskolában, elmarad a kontaktszemélyek felderítése, így persze azok tesztelése is. A felmérés még azelőtt készült, hogy kiderült, múlt szombaton koronavírusban elhunyt egy 39 éves tanár az egyik vidéki kórházban. Noha a 444 által idézett zárójelentés és a halottvizsgálati bizonyítvány is alátámasztotta, hogy a pedagógus a járvány áldozata lett, a hivatalos statisztikában csak pénteken jelent meg a férfi, mert Müller Cecília országos tiszti főorvos közlése szerint a népegészségügyi központba bekérték a kórházból az iratokat, hogy igazolják, valóban a vírus áldozata lett a pedagógus.
(Forrás: Hírhugó)
 
2020.10.15.
Segít a fiataloknak a Tanítsunk Magyarországért program
A Tanítsunk Magyarországért program az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Klebelsberg Központ együttműködésében létrejött, főként a kortárs mentorálás módszerére építő szakmai program, amelyben az ebbe bevont 58 településen 377 egyetemista dolgozik együtt 1633 mentorálttal.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2020.10.15.
Milliárdok az online térbe: a Google babérjaira tör a KRÉTA
Nem sokkal azután, hogy a kormány márciusban minden iskolában tantermen kívüli munkarendet rendelt el a koronavírus-járvány miatt, egyértelművé vált: a KRÉTA-rendszer (a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer) önmagában alkalmatlan a digitális távoktatás megvalósítására. A tanárok ezért más platformokat (mint a Google Classroom, Microsoft Teams, Discord, Zoom) is használni kezdtek. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatói márciusban egy felmérést is készítettek arról, melyek a legnépszerűbb felületek: a kérdőívet kitöltő pedagógusok egyértelműen a Google Tanterem-alkalmazását tartották a legalkalmasabbnak az online tanításhoz. Így talán nem véletlen, hogy a KRÉTA új modulja - amely október hatodikától minden iskolában elérhetővé vált, neve pedig Digitális Kollaborációs Tér (DKT) - is ezt vette alapul, legalábbis a DKT-t kipróbáló tanárok szerint. A fejlesztés célja, hogy segítse a tanárok és a diákok online együttműködését, kommunikációját, a feladatok kiadását.
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.15.
SZFE: Kizárták a diákokat az Ódry Színpadról, ahol fórumozni szoktak
Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kancellárja nemrég a Kossuth Rádiónak adott interjújában beszélt arról, hogy az egyetemen létrejött anarchikus helyzetet mindenképpen meg kell szüntetni. Később az RTL Híradónak elismerte, hogy ő kapcsoltatta ki az internetet kedden az egyetem épületeiben és a kollégiumban. A 4gondnokok elzárták a hallgatók elől a fórumok helyszínét, az Ódry Színpadot, a bent tárolt holmijaikat pedig kipakolták.
(Forrás: 444.hu)
 
2020.10.13.
Finnugor helyett hun rokonságról tanulnak az ötödikesek
Szeptembertől már új, széles körben vitatott tartalmú tankönyvekből tanulják a történelmet az ötödikesek és kilencedikesek. Miért éppen a magyar őstörténetet írták át? Ezt miért egyetlen szerzőre bízták? Ő miért tett bele a tankönyvbe olyasmiket, amiket a történészek nagy része nem fogad el? A történelemtanárok szombaton összecsaptak a “hunpárti” Szabados Györggyel.
(Forrás: telex)
 
2020.10.13.
L. Ritók Nóra: Munka és munkavállalás
Tényleg, miért nem mérjük meg az iskolarendszerből kiesőket? Hogyan tudnánk ennek hiányában megoldást adni nekik bármilyen foglalkoztatásban, képzésben? Vagy van ilyen, csak nem tudok róla? Van bármilyen “kilépő” elérés, mérés a 16 évesen az iskolarendszerből kieső fiataloknál? A mérés után egy fejlesztési folyamatba kerülnének, ahol mindenképp teljesítményalapú bérezés kellene, mert ebből tudják megérteni és megszokni azt, hogy a bérhez munkavégzésnek kell társulnia, nem pedig eltöltött időnek, mint a közmunka legtöbbjében. (Tisztelet a kivételnek. Kivétel azonban csak ott van, ahol nem ilyen, alacsony munkavállalói kompetenciájú emberek dolgoznak a közfoglalkoztatásban).
(Forrás: hvg.hu/Nyomor széle blog)
 
2020.10.13.
Pedagógusok Szakszervezete: három tanár halt meg eddig koronavírusban
Tanárok kerülnek intenzív osztályra, de a kormány szerint nyugodtan folyik a munka az iskolákban Elhunyt egy 39 éves tanár koronavírusban, a szakszervezet pedig határozott intézkedéseket sürget az újabb tragédiák elkerüléséért. Az is előfordul, hogy egy fertőzött tanár kórházba kerül, az iskolában pedig úgy zajlik tovább a tanítás, mintha mi sem történt volna.
(Forrás: 24.hu)
 
2020.10.13.
Ép és fogyatékkal élő gyermekek közös játszótereit építik - most megint átadnak egyet
\"Attól befogadó, hogy ép és fogyatékossággal együtt élő gyerekek együtt tudnak itt játszani. Debrecenben a helyi család- és gyermekvédelmi központ területén helyezkedik el a játszótér\" - fejtette ki Bánhegyi Zsófia. Kizárólag olyan elemekből áll a játszóterület, amelyek közül mindegyikhez örömmel férhetnek hozzá mind az ép, mind a fogyatékkal élő gyerekek, ezzel az a cél, hogy az élményszerzésen keresztül a gyerekek egymás iránt befogadóbbá válnak, felnőttként pedig elfogadóbb közösséggé válhatnak.
(Forrás: infostart)
 
2020.10.13.
https://nepszava.hu/3095286_a-kormany-az-oszi-szunettol-varja-hogy-kisoprodjon-a-virus
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak akciója kifulladni látszik – közölte az intézmény kuratóriumi elnöke a Spirit FM Exkluzív című műsorban. Vidnyánszky Attila jelezte, ötven alkalmazott szeretne dolgozni az új vezetéssel. Megemlítette, hogy Káel Csaba, a Nemzeti Filmintézet és a MÜPA igazgatója tett egy kísérletet hétfőn, hogy a film szaktanáraival megbeszélést folytasson, ez viszont nem sikerült, hiszen a hallgatók is részt vettek volna a tárgyaláson annak ellenére, hogy Káel csak a tanárokat hívta meg.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2020.10.13.
A kormány az őszi szünettől várja, hogy \"kisöprődjön\" a vírus
Ellentmondásos nyilatkozatokkal próbálja elhitetni a kormány, hogy a koronavírus-járvány tetőfokán is minden a legnagyobb rendben van a köznevelési intézményekben. Az iskolai dolgozók, diákok rendszeres tesztelését például azért nem tartják szükségesnek, mert az „csak a pillanatnyi állapotot” mutatja meg, és semmi garancia arra, hogy a tesztelést követő napon ne fertőződjön meg az érintett. Csakhogy a rendszeres tesztelésnek eleve nem célja megakadályozni, hogy valaki később is elkaphassa a vírust; arra lenne jó, hogy minél több tünetmentes vírushordozót sikerüljön kiszűrni az egészséges pedagógusok, tanulók mellől.
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.13.
Egyenlő feltételek megteremtését kéri a digitális oktatásban több civil szervezet
Noha ma már általánosan elterjedt a legtöbb háztartásban a szélessávú internet, a csevegőprogramok használatához szükséges infrastruktúra (hardver, mikrofon, webkamera), ez nem mindenhol van így. Sok diák esik ki a digitális oktatásból karantén idején, mert mélyszegénységben vagy megélhetési nehézségek között élnek. Az ő érdekükben is fordult Novák Katalin családügyi miniszterhez, Maruzsa Zoltán oktatásügyi államtitkárhoz és Vecsei Miklós miniszterelnöki megbízotthoz a Civil Közoktatási Platform, a Láthatatlan Tanoda-Rosa Parks Alapítvány, a Digi Tanoda, az Élmény Tár Tanoda, a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület, valamint a Motiváció Műhely.
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.13.
Barabási Albert-László: Meg kell fizetni azokat, akiknek a kezébe a gyerekeink jövőjét adjuk
Barabási Albert-László szerint a magyar tanárok nagyon alulfizetettek, és ameddig ez így marad, addig az ország nem fektet a jövőjébe. Miként most az orvosok esetében nagyon helyesen jelentős béremelést hajtanak végre, a tanároknál is erre van sürgető szükség, akár reáltantárgyat, akár humán területen oktatnak – közölte a tudós, aki szerint meg kell fizetni azokat, akiknek a kezébe a gyerekeink jövőjét adjuk, az éhbér nem ad jövőképet a tanároknak.”
(Forrás: hvg.hu)
 
2020.10.13.
Mindenkinek névvel kellene nyilatkoznia az SZFE-n, hogy együttműködik-e az új vezetéssel 2020. október. 13. 13:20 2020. október. 13. 14:03 ÉLET+STÍLUS Mindenkinek névvel kellene nyilatkoznia az SZFE-n, hogy együttműködik-e az új vezetéssel
Október 13-án ismét közleményt adott ki az egyetem új vezetése, amelyben felidézik, hogy az ajánlat nem léphetett érvénybe, és mivel valamennyi egyeztetési kísérletüket elutasította az egyetem polgársága, az alábbiakat közölték: Mivel az Upor László volt általános rektorhelyettes által a 2020. szeptemberi tanévnyitón bejelentett „tanköztársaság” elnevezésű oktatási modell mostanra teljes egészében szétzilálta az Egyetem belső működését és lehetetlenné tett minden párbeszédet, ezért a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése a „tanköztársaságot” a maga részéről a mai nappal befejezettnek tekinti, attól a továbbiakban elhatárolódik, annak infrastrukturális és pénzügyi feltételeit nem biztosítja.
(Forrás: hvg.hu)
 
2020.10.10.
Maruzsa Zoltán a védekezésről: az történt, amit sejtettünk és reméltünk
Maruzsa Zoltán tájékoztatása szerint a tanévkezdéskor megfigyelt esetszám-emelkedés szeptember végére megállt, illetve csökkenésbe fordult. Vagyis – az Emmi ajánlásával – az intézmények részéről, még augusztusban kidolgozott metódusok, preventív intézkedések sikeresen tartják távol az iskolák döntő többségétől a fertőzést. Mindez összefüggésben állhat azzal a trenddel is, hogy a járvány nem a fiatal korosztályok irányába terjed – tette hozzá a köznevelésért felelős államtitkár, megerősítve az országos tisztifőorvos szavait, miszerint a 14 éven aluli fertőzöttek aránya a napi esetszámokban 4–5 százalék környékére süllyedt az elmúlt időszakban.
(Forrás: Infostart)
 
2020.10.10.
Gyakorlatilag kizárják az örökbefogadásból az élettársakat és az egyedülállókat
„Ha az illetékességébe tartozó alkalmas örökbe fogadni szándékozók között nincs a gyermek számára megfelelő örökbe fogadni szándékozó házaspár, a szakszolgálat 5 munkanapon belül értesíti az országos örökbefogadást elősegítő szervet annak érdekében, hogy a gyermek házaspár általi örökbefogadását más szakszolgálat illetékességébe tartozó örökbe fogadni szándékozó házaspárok közvetítésével segítse elő.” És csak ha ez az országos keresés is eredménytelen, akkor lehet szó arról, hogy egyedülálló legyen az örökbefogadó, „feltéve, hogy az a gyermek érdekében áll”. A nem házas párokat meg sem említi, mert őket is egyedülállóként kezeli, hiába élnek együtt.
(Forrás: hvg.hu)
 
2020.10.10.
Pszichológusok állásfoglalása a Meseország mindenkié c. mesekönyv kapcsán
2020 szeptember 20-án mutatta be a Labrisz Egyesület a Meseország mindenkié című mesekönyvet. A könyv 17 műmesében szerepeltet olyan embereket, akik a társadalom peremére szorult csoportok tagjai, vagy valamilyen szempontból mások, mint a többség . Vannak a kötetben egyszülős családban élő gyerekek, vér szerinti szüleivel találkozó örökbefogadott hős, „kisfiús” kislány, a szobáját dekorálni akaró királyfi, roma szereplők, királyfihoz vonzódó királyfi és születési nemét megkérdőjelező és megváltoztató hős. A könyv megjelenése után számos kirekesztő, fenyegető reakció érkezett, mind politikai, mind közéleti és szakmai szereplőktől. Jelen állásfoglalás célja a könyvvel kapcsolatban megfogalmazott pszichológiai tévhitek és téves információk eloszlatása.
(Forrás: google dokumentum)
 
2020.10.10.
Mégsincs minden rendben az iskolákban, ahogy a kormány állítja Juhász Dániel Publikálás dátuma 2020.10.10. 07:20
Miközben a kormányzat az egyik amerikai fotóügynökség ingyenes képével igyekszik bemutatni új kampányában, hogy a hazai intézkedéseknek hála a koronavírus elleni védekezés nem is lehetne sikeresebb a magyar oktatási intézményekben, azok, akik nem csak a hivatali íróasztalok mögül élik át az eseményeket, teljesen mást tapasztalnak. Bár a hivatalos statisztikák alapján a fertőzöttségi adatok valóban alacsonyak (a köznevelési intézmények 1-4 százaléka érintett), az iskolákból érkezett visszajelzések szerint ebben nagy szerepe lehet a széleskörű tesztelés és kontaktkutatás hiányának.
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.10.
Ez a magyar oktatás igazi katasztrófája: nem a koronavírustól kell a legjobban tartani
Magyarországon brutális mértékben öregedik el a tanári szakma. Míg 2014-ben alig több mint 2 ezer 60-65 éves tanár dolgozott hazánkban, addig 2018-ra a számuk már meghaladta a 10 ezret is. Ezzel az összesített EU-s lista 9. legidősebb állományával rendelkezünk, előzve az EU-átlagot. A Nemzetközi Tanárnap alkalmából készült kiadványból ezen felül kiolvasható az is, hogy hazánkban 10 tanárból 8 nő, amivel az 7. legnagyobb nemi különbségét felmutató országa lettünk, igaz a nők minden tagállamban többen képviselik a szakmát, mint a férfiak.
(Forrás: Pénzcentrum)
 
2020.10.10.
Nem befolyásolják a mesék a szexuális orientációt, viszont segíthetnek megérteni
Nagy port kavart Dúró Dóra néhány nappal ezelőtti tette, amikor a Mi Hazánk sajtótájékoztatóján homoszexuális propagandának nevezte és bedarálta a Meseország mindenkié című könyvet. A Labrisz Egyesület kiadásában készült kötetben ismert és pályakezdő szerzők tizenhét mesét írtak újra vagy tovább. A mesék szereplői a magyar társadalom egy-egy kisebbségi helyzetére hívják fel a figyelmet, mint a meleg Hamupipőke, a roma Pöttöm Panna, de megjelenik a mélyszegénység, a családon belüli erőszak és az örökbefogadás kérdése is.
(Forrás: 24.hu)
 
2020.10.09.
„Hallgatók vagyunk, de nem hallgatunk\" - Várat emeltek Palkovics minisztériuma elé a tiltakozó egyetemisták
Péntek délután a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjai fehérre és vörösre festett raklapokból kisebb tornyot emeltek az Innovációs és Technológiai Minisztérium Fő utcai épülete elé, amelyet szónoki pulpitusként is felavattak. A diákok képviselője hallgatóságának elmondta: az autonómia a felsőoktatás, a tudomány, a művészet alapköve.
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.09.
SZFE-rektorhelyettes: A hallgatók elveszíthetik a félévet, ha nem ülnek le tárgyalni
„Nehéz megjósolni, mi lesz az oktatással. A feleknek ezért is kellene leülniük, hogy lehetőleg ne legyen fennakadás jogi értelemben sem, és a hallgatók ne veszítsék el ezt a félévet. Amennyiben az én személyem a megállapodás problémája, akkor a hallgatók forduljanak a fenntartóhoz. De valakivel próbáljanak beszélgetni, mert jelenleg azt tapasztalom, hogy az informális és formális csatornákon történő megkeresésre a válasz jelen pillanatban az, hogy nem tárgyalnak” – tette hozzá az oktatási rektorhelyettes.
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.09.
Veszélyt jelentenek a kicsikre a gendermesék
Miközben az első magyar LMBTQ-mesekönyv körüli botrányoktól hangos a média, lényegesen kevesebb szó esett arról, hogy miképpen befolyásolják az óvodáskorú gyerekek fejlődéslélektani folyamatait a vitatott tartalmak, a korai érzékenyítés. A Magyar Nemzet kérdésére az ismert szakember, Bagdy Emőke ismertette a gendermesék veszélyét a gyerekek nemi identitásának kialakulására nézve.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2020.10.09.
Lázár Ervin az új célpont a Meseország mindenkié könyv után
Deák-Sárosi László \"Phd, filmesztéta, költő, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa\" úgy gondolja, nemcsak a Meseország mindenkié című, a szélsőjobboldalt kiakasztó mesekönyv okozhat károkat a gyerekek fejlődésében, hanem Lázár Ervin is. Felütésként így fogalmaz a KDNP Vasárnap.hu című lapjában az író mesegyűjteménye kapcsán: Lázár Ervin meséi mindig is taszítottak – a címadó mese, A hétfejű tündér különösen. Ezután Deák-Sárosi levezeti, hogy a Kossuth-díjas, sok generáció számára fontos meseíró képzettársításai indokolatlanul összezavarják a gyerekeket, mert 9 évesen egy gyerek – itt Jean Piaget pszichológusra hivatkozik – még nem képes az absztrakt értelmezésre, a kritikai gondolkodásra.
(Forrás: hvg.hu)
 
2020.10.08.
Akkora a tét, hogy a minisztérium nekiállt laptopokat osztani a fideszes jelölt kampányában
asárnap időközi választást tartanak Szerencsen, a tét pedig nem kevesebb, mint hogy megmarad-e a Fidesz-KDNP kétharmada a parlamentben. Néhány nappal a voksolás előtt az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára elment a borsodi városba, ahol a digitális oktatási stratégiáról beszélt, majd pedig laptopokat osztott. Solymár Balázs államtitkár nem is titkolta, hogy a minisztérium szervezésében kampányrendezvényt tartottak, ugyanis “Hajrá, Zsófi” feliratú fideszes maszkban jelent meg a sajtótájékoztatón. A helyettes államtitkár az MTI beszámolója szerint kitért a digitális összefogás programra, amelyet - mint mondta - a koronavírus-járvány okozta nehézségek enyhítésére indított el az ITM, hogy segítse a diákokokat, az otthonról dolgozókat és az időseket.
(Forrás: telex)
 
2020.10.08.
A második hullám lelki hatásai a diákéletben
A mostani rendkívüli helyzet azonban leginkább a diákok számára megterhelő, mert sok gyerek lelki szempontból is nehezen viseli azt, amit át kell élnie. – A kiközösítés valós veszély, mert ha egy diák megbetegszik és otthon marad, arra már hajlamosak rásütni a társai azt a bélyeget, hogy koronavírusos – mondta Mátraházi Tibor kaposvári iskolapszichológus. – A félelem már a gyerekek szintjét is elérte, emiatt nő bennük az indulat. Közben a pedagógusok azzal vannak elfoglalva, hogy igyekeznek megfelelni minden új előírásnak. A szülőknél viszont azt látom, hogy sokan már nem veszik komolyan a veszélyt. Túl sok inger éri a szülőket, talán emiatt nem fogják fel a védekezés fontosságát közülük egyesek.
(Forrás: Magyar Nemzet)
 
2020.10.08.
Mélyponton a főállású pedagógusok száma
Az elmúlt húsz évben soha nem volt olyan alacsony a főállásban foglalkoztatott pedagógusok száma, mint a 2019/2020-as tanévben – derült ki a Köznevelési Információs Rendszer (KIR) adataiból. Ekkor összesen 149 362 főállású pedagógus dolgozott a hazai oktatási intézményekben, ami több mint kétezer fős csökkenést jelent a 2018/2019-es nevelési évhez képest, és mintegy ötezerrel kevesebb, mint a 2016/2017-es tanévben. A statisztikákból ugyanakkor az is látszik, hogy a főállású pedagógusok száma hullámzó tendenciát mutatott az utóbbi években. Az első, jelentős mértékű visszaesés még 2006 után volt: 165 ezerről 2007-re 157,2 ezerre, 2012-re pedig már 149,8 ezerre csökkent a tanárok száma. Egy évvel később, 2013-tól viszont újból bővült a pedagógusok köre. Az enyhe növekedés 2016-ig tartott, az ezt követő években ismét egyre kevesebb pedagógus dolgozott főállásban oktatási intézményekben – a negatív rekord az előző tanévben dőlt meg.
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.08.
Mind a négy magyar diák ezüstérmes lett a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
Jól szerepeltek a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián, amelyen 87 ország 343 középiskolása vett részt szeptember 13. és 23. között - közölte a Neumann Társaság csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint ezüstérmet szerzett Gyimesi Péter, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Tóth Balázs és Nagy Nándor, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium, valamint Noszály Áron, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium tanulója.
(Forrás: eduline)
 
2020.10.08.
A kancellár szerint az egyetemfoglalók kezében van a tanulmányi félév sorsa
Az egyetemfoglalók kezében van az egyetemi félév sorsa - mondta el a kancellár, miután ma reggel sikertelen kísérletet tett arra, hogy bejusson az épületbe. Hozzátette, hogy az SZFE jelenlegi vezetése nem vállal felelősséget az egyetemen folyó oktatásért. \"Miután a jelenleg folyó oktatási tevékenység, tantermi megfelelőségét és tartalmát hivatalosan felügyelni és igazolni képes vezető október 1-je óta nem tartózkodik az épületben, ezért az SZFE vezetése nem vállal felelősséget az oktatás szakmai tartalmáért. A mai nap fordulópontot jelent, az SZFE vezetése mostantól kizárólag az egyetem teljes megújításával kapcsolatos feladataira koncentrál\" - mondta.
(Forrás: eduline)
 
2020.10.08.
Csepelen az összes óvodában betiltották a Meseország mindenkié könyvet
A hírt Hierholczné Faragó Tünde a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda intézményvezetője megerősítette, de nem kívánta kommentálni a polgármesteri utasítást. Beszéltünk az egyik intézmény óvónőjével, aki elmondta, hogy ezt a könyvet eddig sem olvasták a gyerekeknek, nincs is meg az óvodának. Hozzátette, hogy különösnek találja a tiltást, mert eddig nem szóltak bele, hogy mit olvashatnak és mit nem. Korábban nem fordult elő, hogy könyveket betiltott vagy ajánlott volna a polgármester. Nem volt tiltólista az óvodában.
(Forrás: 444.hu)
 
2020.10.06.
Rubik Ernő: „A készen kapott, tekintélyelvű tudás elnyomja a kérdezés szabadságát”
A gyerekek a belső motivációjukat és kíváncsiságukat megőrizve kell, hogy megértsék a világot – mondja a hvg360-nak adott exkluzív interjúban Rubik Ernő, akinek a világ számos pontján egyszerre jelent meg könyve a bűvös kocka történetéről. A feltaláló elmesélte, milyen tanuló volt, hogy miért tartja magát mindenben amatőrnek, elmondta, milyen érzés volt először kirakni a bűvös kockát, és azt is, hogy mit gondol azokról, akik a neten talált útmutatók alapján rakják ki a kockát.
(Forrás: hvg.hu)
 
2020.10.06.
CEU-rektor: Az EB döntése jogi és erkölcsi győzelem
Az Európai Bíróság (EB) döntése fontos erkölcsi és jogi győzelem a CEU-nak, de ugyanígy hatalmas győzelem az akadémia szabadság számára is egész Európában – mondta kedd délutáni sajtótájékoztatóján a CEU elnök-rektora. Michael Ignatieff szerint azoknak az európai vezetőknek, akik a magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort követnék, mostantól kétszer is meg kell gondolniuk, mit lépnek. A rektor hangsúlyozta: a döntés nem változtat azon, hogy most már nem Budapest, hanem Bécs a CEU állandó otthona. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben a magyar fővárosban is folytassák amerikai akkreditációjú programjaikat.
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.06.
Mitől olyan veszélyes egy mesekönyv, hogy valaki ledarálja?
Gyorsan szögezzük le: véleménye mindenkinek lehet, a könyvdarálás azonban jócskán túlmegy a véleménynyilvánításon. De mi lehet egy mesekönyvben, ami ekkora indulatokat kavar? A felnőttek vagy a gyerekek csinálnak nagy ügyet belőle, ha mássággal találkoznak? Szakértőkkel beszélgettünk a „homoszexuális propagandának” titulált Meseország mindenkié című könyvről.
(Forrás: hvg.hu)
 
2020.10.04.
Az SZFE új vezetősége javaslatot tett az egyetemi polgároknak
A fenntartóval egyeztetve javaslatot tett a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése az egyetem polgárainak, hogy megkezdődhessen az intézmény jövőjéről szóló párbeszéd. Az SZFE honlapján tette közzé Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár nyolc pontos javaslatát. Azt írták, hogy az SZFE eddigi történetének legnagyobb fejlesztése előtt áll, de ennek előfeltétele a jelenlegi válsághelyzet mielőbbi megoldása. E
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.04.
A magyar rektorok némán nézik végig, ahogy elveszik az egyetemek függetlenségét
A magyar oktatóknak és hallgatóknak igenis fontos az autonómia, hiába hallgatnak az egyetemek vezetői. Míg az elmúlt félévben gyakorlatilag nem történt semmi, addig az elmúlt hetekben a legkülönfélébb intézményekből érkeztek százszámra támogató aláírások, és a sok akció és kiállás mellett legalább 14 egyetemen hallgatói fórumokat tartottak az egyetemi autonómiáról. (...)Miközben külföldi rektorok egész sora állt ki mellettük, addig itthon egyedül a kiebrudalt CEU maradékának és a gázszámlákkal küzdő Wesley János Főiskolának a szenátusa vállalt szolidaritást az SZFE szenátusával. Miközben öt ország rektori konferenciája sürgeti a kormányt, hogy állítsa vissza az SZFE autonómiáját, a Magyar Rektori Konferenciának ennél finomabb közleményre sem futja, csak egy roppant ügyetlen és sehova sem vezető egyeztetésre.
(Forrás: 444.hu)
 
2020.10.04.
L. Ritók Nóra: Mi van az SNI után?
De vannak SNI gyerekek, ahol a szülői háttér nem ilyen. Ahol nem jelent nekik semmit, hogy a gyerekük nem úgy halad, mint a többi. Sok családban a szülő maga is értelmileg sérült, és egyáltalán nem tud mit kezdeni azzal a szóval, hogy fejlesztés. Ezek a gyerekek nem kapnak otthon segítséget, semmiben, őket nem hordja senki sehova, magukra vannak hagyva, és negatív szocializációs hatások között nőnek fel, melyek rájuk felerősödve hatnak. Ahogy nőnek, az iskola is lassan feladja, ha már nem ülnek meg csendben hátul, míg a pedagógusok a többivel tanulnak, kezelhetetlen helyzetek sora kapcsolódik hozzájuk. Mert testileg fejlődnek, de értelmileg elmaradnak a többitől. És ezen nem segít az iskolaőr jelenléte sem. Még mindig valamennyire elégedettek lehetnénk, vannak országok ahol még ez sincs, hiszen a rendszer legalább ebben az integrálható SNI kategóriában nyilván tartja őket, és igyekszik végigvinni az iskolarendszeren. Ám mi történik, ha betöltik a 16 évet…? És a 18-at?
(Forrás: hvg.hu/a nyomor széle)
 
2020.10.02.
„Felröhögött, hogy a gyerek lényegében kihűlt, majd beengedett minket”
A kötelező lázmérés első napjáról az operatív törzs napi tájékoztatóján megemlékezett Müller Cecília tisztifőorvos is, aki szerint a lázmérés egy „jó, könnyű eszköz, egy egyszerű lehetőség” a potenciális fertőzöttek kiszűrésére. Bízik benne, hogy a kötelező lázmérés első napján az iskolák „megtalálták a leghelyesebb, legadaptáltabb megoldásokat, és így nem következik be torlódás”, és hogy „kevés gyereket, fiatal felnőttet fognak kiszűrni”, ami azt jelenti, hogy megmaradt a trend, „hogy a gyermekek kevésbé érintettek a járványban”.
(Forrás: 444.hu)
 
2020.10.02.
A mester, aki beavat – zsigerien iszonyú élmény a Sipos-doku, de muszáj látni
Egyszer volt, hol nem volt, a ’80-as évek Magyarországán volt egy gyerektábor, mely fizikailag a Borsod megyei Szendrőn, de valójában egy képzeletbeli országban, Epipóban zajlott, és olyan varázslatos volt, hogy a táborozók egész évben visszavágytak. Ám a mesés emlékeket visszaélések koszolták sötétre: a táborban mindennapos volt a mikro- és nem annyira mikroagresszió, és a tábor körülrajongott vezetője, Sipos Pál több gyereket molesztált. Erről mesél Oláh Judit dokumentumfilmje, a Visszatérés Epipóba.
(Forrás: 24.hu)
 
2020.10.02.
Még nem használtak gumibotot az iskolaőrök
Két hete Szelei Pál rendőrezredes még 90 esetről beszélt az M1 műsorában, a testi kényszert igénylő intézkedések is a tanév első két hetében történtek: az ezredes szerint dulakodó diákokat kellett szétválasztani. Ezen kívül komolyabb incidensek még nem történtek. A gumibottal, bilinccsel, gázspray-vel felszerelt iskolaőrök elsődleges feladata az iskolai agresszió visszaszorítása, a tanárok és a diákok védelme. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábbi közlése szerint mintegy 500 intézmény jelezte igényét iskolaőrre, ám szeptember 1-jén ennél kevesebb, 423 helyen léptek szolgálatba. Az ORFK tájékoztatása alapján azonban úgy tűnik, van olyan iskola, ahol már meggondolták magukat: a rendőrség adatai szerint jelenleg 422 oktatási intézményben teljesít szolgálatot iskolaőr.
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.02.
Az iskolaőrök sok helyen a hiányzó portás feladatait látják el vagy lázat mérnek
Bár az egyenruhások iskolai jelenléte ellen szakmai és érdekvédelmi szervezetek is tiltakoztak, a Pedagógusok Szakszervezetéhez érkezett visszajelzések szerint több helyen pozitív volt az iskolaőrök fogadtatása - írja az MTI tudósítója. Számos intézményben például a hiányzó portás feladatait látják el, de a koronavírus miatt elrendelt járványügyi szabályok betartását is ellenőrzik, az október 1-jétől kötelező iskolai lázmérésben is segédkezhetnek.
(Forrás: eduline)
 
2020.10.01.
Nem sokat segít a lázmérés a fertőzött gyerekek megtalálásában
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint bár a lázmérés egy világszerte elfogadott szűrővizsgálat, pont a koronavírusos gyerekeknél nem tudja a kívánt hatást elérni. „Tudjuk, hogy a 14 év alattiaknál 40 százalékban teljesen tünetmentesen zajlik le a fertőzés, és körülbelül 60-70 százalék közé tehető azon pozitív esetek aránya, akik láztalanul csinálják végig az egész megbetegedést\" - mondta Dr. Póta György. A szakember szerint a lázméréstől kár azt várni, hogy kiszűrje a vírusterjesztőket. Inkább csak a lázas gyerekek kiszűrésére lehet alkalmas, de ez mindenekelőtt a szülők felelőssége.”
(Forrás: msn.com)
 
2020.10.01.
A református egyházé lehet a Kaposvári Egyetem
A kaposvári önkormányzat, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a református egyház között tárgyalások folynak arról, hogy a Szent István Egyetem (SZIE) és a Kaposvári Egyetem (KE) összeolvadásával létrejött intézmény szinte összes, a somogyi megyeszékhelyen működő kara a jövőben egyházi fenntartásba kerüljön - értesült a Népszava. Úgy tudjuk, a Kaposváron lévő négy kar - az agrár, a gazdasági, a pedagógiai és a művészeti - közül háromról tárgyalhatnak, mert az agrár biztosan marad a SZIE-n.
(Forrás: Népszava)
 
2020.10.01.
Elindult az iskolákban a lázmérés: van, aki szerint tévút, más szerint meg túl kevés
Csütörtökön elindult a diákok hőmérsékletmérése az iskolák bejáratánál, egy óbudai általános iskolában az iskolaőr kezébe is lázmérőt nyomtak. A szülők elégedettek a lépéssel, de van, aki szerint ez kevés, tesztelni kellene a tanulókat. Azt nem árulja el az Emmi, hogy pontosan honnan és mennyiért vettek 41 ezer érintésmentes lázmérőt.
(Forrás: hvg.hu)
 
2020.10.01.
„Orosz rulettként várom, mikor betegedem meg. Mi, tanárok lettünk a feláldozhatók”
Káosz, tanácstalanság és félelem jellemzi a magyar iskolákat a tesztelés teljes hiánya, a karanténintézkedések körüli fejetlenségek és a tömérdek teendő hatására – legalábbis ez derül ki azokból a történetekből, amelyeket tanárok osztottak meg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének felmérésének a keretében.
(Forrás: 24.hu)
 
2020.10.01.
Orsós János: A C betű nem került ki mögülünk. Össztársadalmi igény a szegregáció
Az ITM tudott a gondjainkról, s megkeresett minket, hogy nem akarunk-e a szakképzéshez csatlakozni. Természetesen vannak diákjaink, akik nem tudják hozni a gimnáziumi követelményeket, pont azért, mert a mi energiánk sem elégséges ahhoz, hogy azt a hátrányt, amit elszenvedtek nyolc-tíz év alatt, behozzuk. Sok diákunknál sikerül, de a többségüknél nem, annyira hiányoznak az alapkompetenciák. Mi ezért mindig szerettük volna a szakképzést is, de oda soha nem vettek be minket, mert az afféle leosztott kiváltság volt kiválasztott iskoláknak, mi hozzá se szagolhattunk. Egyébként, amikor Maruzsa Zoltánnal tárgyaltunk, elmondtuk neki, hogy szívesen folytatunk szakképzést, mert azzal ösztöndíjhoz juttatjuk a gyerekeket, csak épp az érettségi esélyét nem akartuk elvenni a diákjainktól. És amikor az ITM megkeresett minket, akkor is hangsúlyoztuk, hogy csak akkor csatlakozunk, ha az érettségi lehetőségét nem veszik ki a kezünkből.
(Forrás: Jelen)
 
2020.10.01.
Radó Péter: Közoktatási papírvalóság
Az új köznevelési stratégiában minderről egy szó sincs, mint ahogy az eddigi pénzköltés értékelése is elmaradt. Az elmúlt évtized gyakorlata alapján valószínű, hogy azt sötét levegőtlen irodákban ücsörgő, erre nem felkészült minisztériumi tisztviselők írták informális politikai megrendelés alapján. Valamifajta „egyeztetés” nyilvánvalóan volt: a Fideszhez közel álló, különböző intézményeket megszállva tartó, egymással ádáz harcot vívó, de a közpénzek fölötti kontrollon osztozkodó érdekcsoportok között minden bizonnyal folyt valamilyen senki által át nem látott alku. (Majd ezt követi azoknak az intézményeknek az újraosztásáért folytatott harc, ahová az uniós forrásokról szóló döntési jogosítványok kerülnek.)
(Forrás: Jelen)
 
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep